Meseország egy távoli zugában, a láperdő mélyén, a Settenkedők szigetén álló ezeréves torony legalsó szintjén van az otthonom. Ha átjutottál a baljós rengeteg csalóka ösvényeinek útvesztőjén, lépd át bátran a küszöböt, és nézz körül a pókhálós polcokon gubbasztó mesék között.

Tündék, manók, jó (és kevésbé jó) boszorkányok, bűbájosok, tündér keresztanyák és minden rendű és rangú, erre vetődő meselények, üdvözöllek benneteket Belinda banya világában!

2012. november 3., szombat

Csontkápolna Kutná Horában - egyszer minden vágy teljesül

Hú, jó régen jártam erre, szegény Cápa Médea azért már alaposan megbűnhődött, lassan ki kellene szabadítani a sötétség fogságából. Csak lenne kicsivel több időm.:)

Valamikor a 80as évek elején jártam először Csehországban (Csehszlovákia - na ja:), és már akkor készültünk megnézni ezt a hátborzongatóan szép helyet. Eltelt 30 év, és végre sikerült, nem okozott csalódást. Emberi csontokból készült a kápolna minden berendezése, díszítése. Halloween napján különösen izgalmas élmény volt, egy régi kor számunkra furcsa, sokak számára bizonyára visszataszító ízlését tükrözi. Egyes időszakokban a halál (Egyiptom), a "horror" nagyon foglalkoztatta az embereket (danse macabre). (Manapság már-már illetlenségnek számít, nem beszélünk róla, és úgy teszünk, mintha nem lenne. A haldoklót kórházba száműzik, és a gyerekek nem mehetnek oda, de gyakran még a temetésre sem, nehogy bajuk essék. Persze ez csak az én véleményem, de bizony ez szerintem vaskos önbecsapás.)
Mivel vakuval nem lehetett fényképezni, nem minden fotó lett élvezhető (találó szó ide, nem igaz?:). A kollázson vannak az elmosódottak, kicsiben jobbak.










(A fehér alakok NEM kísértetek:)
 Ez pedig a sajátos hangulatú ajándékbolt :)




Kerestem jó történeti összefoglalást, amit belinkelhetnék, de nem nagyon találtam. Így röviden összefoglalom, amit az idegenvezető mondott:
Előbb utóbb minden sírnak az lesz a sorsa, hogy kiürítik, hiszen a temető nem bővíthető a végtelenségig. Régen a csontokat összegyűjtötték, és elhelyezték a templom valamilyen erre fenntartott részébe. (Pl. ezt sem tudjuk: most vajon mit csinálnak velük?) Itt, Kutná Horán egy vak szerzetes valamilyen, azóta az idők homályába veszett indíttatásból elkezdte feldolgozni ezeket az emberi csontokat. Először nem dísztárgyakat, hanem használati tárgyakat (még evőeszközt is - ez már tényleg durva:) készített belőlük, később a követői már inkább a kápolnát "szépítették". Mostanra stílusában eléggé egységes, mindenképpen érdekes, szerintem szép látvány (látványosság?) lett belőle. Eredeti célja nyilván ráébreszteni az embereket a világi lét  mulandóságára.
Itt van még rengeteg kép róla

2011. április 18., hétfő

2011. február 14., hétfő

Eltelt némi idő, mióta szegény hősnőmet otthagytam a báli izgalmak közepette, de most folytatom, mintha mi sem történt volna. Annyi haszna lesz a dolognak, hogy akit érdekel a történet, újraolvassa. (Én is ezt tettem.:)

Halloweeni bál a Palotában - a bál

Egyszer csak minden elsötétedett, pisszenés sem hallatszott a váratlan feketeségben. Néhány másodperc telt el így, majd hirtelen egy hatalmas villanásban megjelent a király és a királyné méltóságteljes, felmagasztosult alakja a trón emelvényén. A királyné kecsesen intett, kürtszó harsant, mindent elöntött a sugárzó fény. Nimfák és faunok szaladtak be a terembe mindenfelől, és pajkos-kacér táncba kezdtek a vendégsereg éljenzése közepette. Kezdetét vette a bál, szempillantás alatt ellepte a tánctermet a boldog, önfeledt, jelmezes tömeg.
Matild persze az üvegtartályt fürkészte, és pillantása találkozott Tritonion királyfiéval. A királyfi nem volt biztos benne, hogy ki lehet a szőke hajzuhatag alatt, és érdeklődéssel szemlélte a sellőnek öltözött, túlnyomóan parókás, fiatal lányra emlékeztető alakot. A tartály falához úszott, és intett a valakinek, hogy menjen közelebb. Matild torkában dobogó szívvel odaóvakodott az akváriumhoz.
- Ki vagy te? - kérdezte a királyfi az üvegen keresztül, gondosan formálva a szavakat. Matild egy genetikusan beidegződött, ősnői mozdulattal a haját akarta igazgatni, de még idejében rájött, hogy ezt nem kéne.
- Csak egy egyszerű tengeri sellő vagyok, szolgálatára, fenség - szólt, továbbra is a hormonokra támaszkodva.
- Jössz táncolni? - Tritonion mindig is híres volt lényegre törő, minden felesleges bonyodalmat kerülő, mondhatni egyirányú elméjéről. Matild a kazalnyi paróka alatt félpuhára párolódva, ájulás közeli állapotban, messzebbről is jól látható szívveréssel bólintott.
Igen ám, de hogyan? Egy vízi Batman és egy szárazföldi sellő nem ugrabugrálhat akárhol. A víz alatti diplomácia azonban mindenre felkészült. Volt néhány tánc céljára szolgáló, kétszemélyes tartályuk egyik felében tengervízzel, a másik felét a partnernek megfelelő anyaggal tölthették fel. A királyfi átzsilipelt a saját térfelére, Matild pedig belépett a másik oldalra. Nem mindennapi látványosság volt, a bál egészen elcsöndesedett, majdnem mindenki a Batman-jelmezes triton és a sellőjelmezes paróka kirakatbeli tevékenységét figyelte. A királyfi hozzászokott ahhoz, hogy a figyelem középpontjában áll, de Matild azt sem tudta, hol van. És megtörtént a baj. Az üvegházi párában, az egész testét borító izzadtságban, a saját maga által temelt hőségben az eddig alattomosan terjeszkedő paróka nekivadult, és egyre gyorsuló növekedésnek indult. Mire az elkábult trónörökösnő észbe kapott, a szőke hajzuhatag majdnem az egész üvegkalitkát kitöltötte, már-már lehetetlenné téve a menekülést. Matild szabályosan fulladozni kezdett.
A termet előbb döbbent csend, majd rémült kiáltozás töltötte be.
- Menekülj! - kiáltották többen is, és a vészbanyák akcióba léptek. Kirántották a fuldokló hercegnőt a tartályból, és letépték a fejéről a parókát. Ebben a pillanatban ismét sötétség borult a táncteremre. A Palota megvédte kis barátnőjét, megmentve őt a lelepleződéstől és a megsemmisítő következményektől. A vészbanyák villámgyorsan elvitték a helyszínről az ájult Matildot, újra kigyúltak a fények. Tritonion élvezettel úszkált az érdeklődés kereszttüzében és a tartályában, mindenkinek nyilatkozott, aki kérdezett tőle, és másnap minden újság címlapján az ő zöld szeme és szőke fürtjei virítottak. Azonban sem ő, sem a bulvármédia teljes kapacitással működő buldózere nem tudta kideríteni, ki volt a fékevesztett paróka alatt. A vészbanyafőnök teljes hírzárlatot rendelt el. Matild a lakosztályában az immár megszokott, toprongyos lelkiállapotban kesergett tinédzsernyomorító végzete felett Kukkoli kevéssé vigasztaló társaságában. Ha a Palota nem siet az utolsó pillanatban a segítségére, ízekre szedték volna a pletykaéhes bulvártükrök.

2010. november 8., hétfő

Halloweeni bál a Palotában - előeste

Kukkolit a varázsszer utáni nyomozás Striganda nyomornegyedébe, egy gyanús sikátorba vezette. Itt találkozott a Plüssfejek nevű utcai fürkészbanda három tagjával, akik kabalamaci külsejükhöz képest roppant macsós viselkedéssel próbálták túlélni a környék veszedelmeit. Itt tengeti napjait Malefícia fővárosának gyülevész söpredéke és azok a szerencsétlenek, akik vesztettek az életnek nevezett nagy társasjátékban. A mesevilág minden részéről vannak itt szökevények, illegális bevándorlók, sőt mesénkívüliek is a világ minden részéről. Majd egyszer itt is körülnézünk, most legyen elég annyi, hogy az üzleti tranzakcióban részt vevő összes fürkészmanó imponáló pózba vágta magát, és nagyon komolyan tárgyal.
- Ezek az infók már elavultak, valami frissebbet virítsál a hajnövesztőért - vágja oda foghegyről a legmagasabb (mintegy 17 cm) manó ezüstözött, mozgó tetkóját villogtatva. Kukkolinak megvan a véleménye a három nagymellényű lúzerről, de jó képet vág, és előveszi adu ászát, egy frissen létesített manójárat térképét, mely a Palota vészbanyaközpontja alatt vezet keresztül.
- Rendben, itt a cucc - egy maszatos üvegcsét kap cserébe, benne lilásan izzó, lüktető folyadékkal. Villámgyorsan eltűnik vele a legközelebbi manójáratban. (Két nap múlva minden médiatükör tele volt a hírrel, hogy a Plüssfejek fürkészbanda összes prominensét elkapták a vészbanyák a Palotában, miközben azok egy olyan manójáraton próbáltak behatolni hozzájuk, amelyik még nem volt preparálva a lidércfény ellen. Persze pár nap múlva mind eltűnt a zárkákból, de addigra sokat csökkent az ázsiójuk alvilági körökben.)
Kukkoli átadta a gyanús kotyvalékot a hercegnőnek, de nem túl lelkesen:
- Én nem kenném a fejemre, persze én nem vagyok szerelmes, 16 éves csitri - ez a megjegyzés megint nem kapott 10 pontot, ám most a Palota is a sokat látott fürkész mellé állt. Próbálták lebeszélni Matildot a varázsitalról, de csak annyit tudtak elérni, hogy először kipróbálja, milyen hatással van a szer egy koszlott, kopott parókára, amit a királyi hölgyfodrászaton szereztek a jelmezbálra való hivatkozással. Matild lakosztályában díszhelyre került a vén, kifakult, valaha aranyszőke vendéghaj, és a hercegnő óvatosan meglocsolta a sistergő, villogó kotyvalékkal. Először nem történt semmi, aztán nagy füstköd vette körül a parókát, és kósza penetráns szag suhant át a szobán. A gyanús jelenségek elől a fürkész a manójáratba, a hercegnő a hálószobába menekült, és így nem látták, ahogy a paróka egy szinte követhetetlen villanás után csodálatos szőke hajzuhataggá változik. Már csak a végeredményt látták, a fantasztikus hajkoronát, melyen aranylóan csillant meg a csillár sugárzó fénye.
Matild azonnal felpróbálta, és úgy döntött, inkább ezt a parókát fogja viselni, melynek színe jobban illik egy sellőhöz, mint saját, hollófekete hajáé. És így nem kell bekennie magát a visszataszító kotyvalékkal sem.
Hogy ez mennyire jó választás volt részéről, azt a későbbi események igazolták. De csak szép sorjában. Miután sikerült elszakadnia a tükörtől, ahol minden fejdíszt kipróbált minden elképzelhető pózban, nyugovóra tért - már ha azt a felajzott álmodozást, ami a fél éjszakát kitöltötte, nevezhetjük így. Kukkoli dolga után nézett, a Palota is saját ügyeivel volt elfoglalva, így senki sem látta, hogy a szőke hajhegy először kétóránként, aztán óránként, végül már félóránként nőtt egy millimétert. Mikor Matild reggel felkelt, első dolga volt újra felbróbálni a sellőjelmezt, és észlelte, hogy hosszabb a paróka, mint este volt, de nem törődött vele.
Az átizgult, átszorongott, átreménykedett nap lassan eltelt. A Palota királyi szárnyát betöltötte a sürgés-forgás. Összeszedték a megszokott, meghitt neohorror stílusú berendezést, és ebben az évben a mesénkívüli schönbrunni kastély berendezésének mását tették-varázsolták mindenhová. A személyzet is ennek megfelelő ruhát kapott, így mindenfelé fehér parókák, rizspor és szépségflastrom kavargott vad káoszban. A Palota mindent elkövetett, hogy ezt a káoszt fenntartsa. Ugyan ebben a szárnyban nagyon erős varázslatok akadályozták a furfangjait, de azért szerét ejtette egy-egy jól sikerült trükknek. Például hívogató pamlagot varázsolt az üres sarokba, amely rögvest eltűnt, ha valaki ráült, vagy ajtókat oda, ahol fal volt, vagy falat oda, ahol ajtó volt, csokiszökőkutat bűvölt a rozsdás falikútból. Az eredmény sajgó ülep, bevert orr és kósza hasmenés volt palotaszerte, de ez hozzátartozott a halloweenhez, az udvaroncok már fel sem vették, csak néhány vendég tett panaszt. Legpimaszabb csínye a kínai szoba kék falfestményeinek gyomorforgatóan pinkké változtatása volt, mindenki fejvesztve menekült, és inkább lezárták az egész folyosót.
A tengermélyi birodalomból jött vendégek, okulva a korábbi tapasztalatokból, roppant gyanakvóan viselkedtek. A biztonsági kétéltűek vagy ötször áthelyezték a király és Tritonion királyfi üvegtartályát, mert mindig találtak valamit, ami neki-, rá- vagy eléeshetett. Végül annyira a bálterem közepére került, hogy gyakorlatilag mindenféle tánc vagy bemutató lehetetlenné vált, ezért egy külön tánctermet is be kellett rendezni. A király és a királyné tüntetően a lakosztályában maradt egész napra - ha már nem bulizhatnak, nem is melóznak. Lassan minden a helyére került. Közeledett a bál kezdete. 9 órakor kigyúltak a fények, kitárultak a hatalmas, súlyos ajtók, a virággal, girlanddal, villogó krsitályokkal terített asztalok megteltek az ínycsiklandozó, a barokk kor divatját idéző étkekkel, minden lakáj és szobacicus a helyén feszített, a zenészek rázendítettek a mesénkívüli Mozart mesés dallamaira, és a szerencsés meghívottak színpompás jelmezeikben felvonultak a hófehérre varázsolt márványlépcsőkön. Matild izgatottan, félve, reménykedve, bizonytalanul és kicsit azért boldogan állt a trónszék árnyékában, öntudatlanul csavargatva a szőke tincseket. Tritonion királyfi most is szívdöglesztő volt a hozzá (valljuk be) kevéssé illő Batman-jelmezben, ami alól némiképpen meglepően lógótt ki a halfarok. De ez volt a királyfi kedvenc hőse ebihal korától, és ragaszkodott hozzá.

2010. október 27., szerda

Haloweeni bál a palotában - A készülődés


Halloween Malefíciában nemzeti ünnep. Eredete a múlt homályába vész, az ismert történelemben mindvégig nyoma van. Voltak idők, amikor eléggé véres-horrorisztikus formákat öltött az ünneplés, emberáldozat, durva, szadista játékok kísérték. Ám mindennek kb. 300 éve véget vetett IV. vagy Ünneprontó Über uralkodása, aki álruhát öltve elvegyült a tomboló tömegben, és annyira megviselték a tapasztaltak, hogy az egész halloweent úgy, ahogy van, betiltotta. Uralkodása (egyesek szerint sajnálatosan hosszú) 45 éve alatt szünetelt a halloween, helyette úgynevezett Igazak Álma Bált tartottak "A jótékony boszorkány jutalma a tiszta lelkiismeret" szlogennel. Ez a szokás azonban nem tudott gyökeret verni, mert a közönség általában már az első 20-30 perces ünnepi beszéd alatt elaludt. Über halála után (egészen pontosan halála napján, ugyanis éppen halloweenkor halt meg - egyesek szerint nem véletlenül) azonnal feltámasztották az ősi hagyományt, azonban a korábbinál sokkal szelídebb formában (hiszen a régi vad, fékezhetetlen nemzedék addigra eltűnt, és magával vitte sötét titkait).
Manapság a halloween csúcspontja az esti jelmezbál, amelyet az ország minden településén megtartanak, és természetesen a királyi Palota kiemelkedik pompájával és sziporkázó ötleteivel a sorból. Ilyenkor leszedik a hétköznapi pókhálódíszeket és szörnyszobrokat, a meghitten füstölgő fáklyákat és az égett disznózsír illatú mécseseket, a boka köré csavarodó, alattomos rongyszőnyegeket, a Palota megszokott díszeit, és aranyba-bíborba-bársonyba (gyöngyös koszorú is van) öltöztetik az ősi épületet. Az ősi épületnek ez persze egyáltalán nem tetszik, és ilyenkor még makrancosabb, mint az év többi napján. Az udavartartás jelmezbe bújik, a kialakult szokás szerint minél magasabb helyet foglal el a varázsló vagy boszorkány az udvari rangsorban, annál szelídebb figura képét öltve. A miniszterelnök például Malackának, a  vészbanyafőnök pedig Nyilas Misinek szokott beöltözni - ez utóbbi figura annyira kevéssé ismert Malefíciában, hogy a titkos szervezet feje ilyenkor is meg tudja őrizni szürke jelentéktelenségének látszatát. A király és a királyné hagyományosan jelmeztelen marad, és a trónszéken unatkozva irigyelik át a jókedvű éjszakát.
Az ünnep jelentése változott az idők során, manapság afféle karneváli hangulat jellemzi, és az ország lakosságának összetartozását jelképezi. Ilyenkor együtt mulat Lapát párti a Seprű pártival, strigandai a vidékivel, a fehér boszorkányok kivételével, akik ezt az alkalmat is különállásuk hangsúlyozására használják fel. Ők a varázstalan világ lakóihoz hasonlóan mindenféle manónak, szörnynek, kísértetnek öltöznek, és hol itt, hol ott bukkannak fel az ünneplő tömegben, savanyú képű, dacosan vészjósló szigetet alkotva a jókedvű kavalkádban.
Matild hercegnő is készül a bálra. A meghívottak között van Tritonion királyfi és édesapja, ezért az ifjú trónörökös tőle szokatlan merészséggel sellő jelmezt választott, és most a többfunkciós tükör előtt állva átkozza a könnyelmű pillanatot. Némiképpen (Matild szemében végzetesen) föltűnő a tengermélyi birodalomból sugárzott sellőshow szereplőinek fantasztikusan karcsú alakja és a pufók főhercegnő előkandikáló bájfölöslege között feszülő kontraszt. Mit lehet kezdeni egy sellő jelmezzel, amely csípőtől felfelé két söralátétnyi kihagyástól eltekintve mindent megmutat, és víz alatti jellegénél fogva sajnálatosan nélkülöz mindenféle jótékonyan takaró leplet, pelerint, de még egy szerény boleró sem jár hozzá? A válsághangulat teljesen rátelepedett a trónörökösi lakosztályra: Kukkoli az egyik függönyrojton lógva gusztálja a jelmezes hercegnőt, a Palota pedig különböző megvilágításokkal próbálja javítani az összhatást, ám Matildnak csak a teljes sötétség felelne meg.
- Mi lenne, ha inkább bálnának öltöznél? - sajnos a fürkészmanók nem a tapintatukról híresek. A Palota pár lapátnyi vakolatot hullajt rá, de ez semmi ahhoz a szikrázó pillantáshoz képest, amit a hercegnő lő ki a malter alatt eltűnő plüssgombóc felé.
- Legjobb lesz, ha beteget jelentek - már érett ez a végletes megoldást közlő, drámai bejelentés. A Palota lázas csillárvillogtatással jelzi, hogy mondanivalója van.
- Van egy varázsital, amely tetszés szerint megnöveszti a hajat - ez áll a Palota-könyvben. Matild szeme felcsillan. Már gondolt erre a megoldásra, ám derékig érő, dús fekete haja bármilyen szép is, nem takar eleget. Viszont ha sikerülne kellően feljavítani... nem egyszerűen eltakarná a problematikus felületeket, de eredeti, sőt szexi ékesség is lehetne gyöngyökkel és szalagokkal kombinálva. Matild egészen felvidul, és elmerül a Tritonion királyfi személye körüli kellemes ábrándokban.
- És honnan szerzünk ilyen varázsitalt? - ahogy kimondta, már meg is bánta Kukkoli, pláne a könnyelmű többes számot. Matild ellenállhatatlannak szánt mosollyal nyomul a fürkész felé, és szemérmetlen hízelgésbe fog.
- A fürkészmanók legjobbjának ez gyerekjáték. Ugye szerzel nekem belőle pár cseppecskét? A te nagyszerű képességeiddel és csodálatos kapcsolataiddal biztos vagyok benne, hogy menni fog! Ugye megteszed értem... és így tovább, míg végül Kukkoli feladja, és eltűnik a manójáratban, hogy előkerítse a szert, bár egyelőre fogalma sincs, hogyan.
A főhercegnői lakosztályban újra optimista a hangulat. Lassan minden elcsendesedik, míg végül már csak a szerencsésen megkerült Matild-árnyék mocorog, lesve az alkalmas pillanatot, hogy leléphessen a közelben megrendezésre kerülő Árnyékszakszervezeti Nagygyűlés megnyitójára.

2010. augusztus 29., vasárnap

Médiacápa torkában/4

Cápa Médea tehát saját, lilára festett körmű, kék eres, karomszerű kezébe vette a Matild-ügyet, és először alaposan tanulmányozta Kukkoli jelentéseit. Miután kiszűrte a kezdeti unott és a későbbi eltorzított, szándékosan semmitmondó információhalmazt, beigazolódott a gyanúja Kukkoli pálfordulásáról. Ez már önmagában szenzáció volt, hiszen egy fürkész csak a pénzzel törődik, Kukkoli meg pláne. Vajon mivel sikerült a hercegnőnek behálóznia? Cápa felpiszkált kíváncsisággal látott hozzá a megfigyeléshez. A Palotáról lévén szó, amely Striganda legvédettebb épülete, a legújabb kémvarázslat, az árnyékcsere mellett döntött. Ennek lényege, hogy a megfigyelő a célszemély árnyékának helyébe lép, és így mindenhova kísérheti anélkül, hogy észrevennék. Két esetben nem használható, teljes sötétségben és az egyenlítőnél délben, ám mindkét eset viszonylag ritka. A vészbanyáknak - bár tudnak az új trükkről, sőt ők is használják - egyelőre nincs ellenszerük, a lidércfény egy árnyék ellen hatástalan.
Médea tehát elvégezte a szükséges bűbájt: saját, tiltakozó és rúgkapáló árnyékát bezárta egy tökéletesen elsötétített szobába, nagyjából felvette a hercegnő formáját, hajhosszúságát, profilját, és Magiasoft Mirrors 13 varázspálcáját kém/megfigyelés/árnyék funkcióra állítva pontban éjfélkor elfoglalta Matild gyanútlan árnyékának a helyét a sötét hálószobában. A hercegnő árnyéka hiába tért vissza a felkelő nappal éjszakai csavargásából, kétségbesetten vette tudomásul, hogy kitúrták. Egy darabig zokogva téblábolt Matild ágya körül, végül kénytelen volt elmenekülni a tűző napsütés elől, mert a magányos árnyékok felszívódnak, ha sokáig erős fénynek vannak kitéve. Elbujdosott a Palota sötét labirintusának védelmében, és minden árnynak, akivel találkozott, elpanaszolta, hogy mi történt vele. Így a Palota is felfigyelt az idegen jelenlétre, bár nem tudta, hogy ki az.
Matild folytatta unalmas napi rutinját, és Cápa Médea kénytelen volt belátni, hogy Kukkoli híven festette le a hercegnő életvitelét. Az egyhangú nappalokba csak a tritonkirályfi feneke vitt némi izgalmat, éjszaka pedig Matild az igazak álmát aludta. Cápa úgy döntött, hogy még egy hétig figyeli a trónörököst, aztán feladja, és más konc után néz. Ám ekkor végre történt valami érdekes. Matild leemelt a könyvespolcról egy kisméretű könyvet, írt bele, és szemmel láthatóan várt valamire, a nyitott könyvet figyelve. Cápa, amennyire csak feltűnés nélkül lehetett, leselkedett, de nem történt semmi. A Palota jól látta, hogy a furcsán szikár és görbe árnyék a fizika törvényeinek fittyet hányva nyújtózkodik, így nem válaszolt. Matild csalódottan visszatette a könyvet, de ez a rövid kis epizód elég volt Médeának, hogy újra felajzott frászbegyként vesse magát az ügyre.
Eközben Kukkoli, rövid időre félretéve aktuális megbízatását, látogatást tett a Matild szobájából nyíló manólukban. Megfigyelte a furcsa árnyékot, és azt, hogy éjfél előtt néhány percre a hálószoba tökéletes sötétségbe borul. Ebben a pár percben Cápa Médea tehetetlen volt, mint árnyék megszűnt létezni. Kukkoli e rövid időt arra használta, hogy manóösztöneivel és plüsslépteivel megszerezze a Palota-könyvet, és a manóluk védelmében beleírja, kivel is állnak szemben, és milyen nagy veszedelemben forog a hercegnő. Miután Matilddal nem léphetett kapcsolatba anélkül, hogy Cápa észrevenné, úgy döntött, hogy a Palotát hívja segítségül. A Palota gyorsan átlátta, mekkora veszélyt jelent egy Cápa-féle, gátlástalan banya a naiv és gyanútlan hercegnőre, és félretéve a falait összevissza furkáló, ősi köveit aláásó fürkészmanókkal szembeni ellenszenvét, válaszolt Kukkolinak.
- Rendben, elbánok a banyával. Hagyd itt a könyvet, és gyere vissza holnap este.
Amikor Matild reggel odaült a varázstükörhöz, meglepve látta, hogy mögötte, a falon megint megjelent a múltkori ajtó. (Lásd A kaland a Palotában című részeket.) A Palota-könyv viszont eltűnt. Megkereste a kobrafejet, és belépett a már ismerős kunyhóba. A Cápa-árnyék a mohó kíváncsiságtól reszketve követte. Amint a nyúlós folt átsiklott a küszöbön, az ajtó becsapódott, és a szobácska tökéletes sötétségbe borult. Matild meglepetten felkiáltott, Cápa Médea pedig eltűnt. Egyszer csak felvillant egy C, majd egy Á, aztán egy P. A Palota fényüzenetet küldött Matildnak. Olyan rövidek voltak a villanások, hogy az árnyék nem tudott testet ölteni, és így nem láthatta azt, amit Matildnak sikerült összeolvasnia: CÁPA MÉDEA VAN AZ ÁRNYÉKOD HELYÉN. MENJ ÁT A FALON, AHOGY A MÚLTKOR.
Matild megdöbbent, megrémült, kétségbeesett, de engedelmeskedett, és határozott léptekkel átment a falon. A lakosztályában aztán meggyőződött róla, hogy nincs árnyéka. Egész nap nem mert kimozdulni, félt, hogy felfedezik furcsa fogyatékosságát. Este megérkezett Kukkoli, és elmondta a hercegnőnek mindazt, amit tudott. Matild a vészbanyahivatalhoz fordult. Mondanivalóját alátámasztotta árnyéktalansága, és az, hogy Cápa Médeát hetek óta nem látta senki. Rögtönzött házkutatást tartottak a banyánál, és megtalálták a bezárt árnyékot. A vészbanyafőnök és a király azon a véleményen voltak, hogy Cápa most túllőtt a célon. A kormány elé terjesztették az ügyet, ahol megkezdődött a szokásos politikai hercehurca. A fehér boszorkányok petíciót nyújtottak be, melyben az éppen kormányon lévő Fekete Mágusok Pártját (FMP) vádolták a történtek miatt, amennyiben "nem lépnek fel határozottan a sajtóban elharapozó gátlástalanság" ellen, egy másik petícióban ugyanakkor "a sajtószabadság durva megsértése" miatt tiltakoztak. A Seprűpárt és a Lapátpárt hívei szokásuk szerint felhasználták az alkalmat egy kis egymás elleni csetepatéra, melynek során néhány lapátpárti boszorkányt kiseprűztek, pár seprűpártit pedig lapátra tettek, de súlyos sérülés nem történt. Érdekes fejlemény volt, hogy Cápa Médea árnyéka tiltakozóakciót szervezett más gazdátlan árnyékok bevonásával, és "Jogokat az Árnyaknak" néven politikai mozgalmat hozott létre az árnyékok egyenjogúságának kivívására, ami rövid időn belül országos mozgalommá terebélyesedett, sőt a Mesevilág más országaira is átterjedt. Követeléseik között szerepel a szavazati jog, a nyolcórás munkaidő, a teljes sötétség betiltása, a Cápa Médea által használt árnyék-kémvarázslat elítélése és egy ellene kötött nemzetközi egyezmény.
Eközben Cápa Médeának szembe kellett néznie a Palota haragjával, erről azonban már egy másik fejezetben számolunk be.

2010. augusztus 15., vasárnap

Médiacápa torkában/3

Kukkoli folytatta a megfigyelést, mert Cápa Médea szerint "nincs olyan boszorkány vagy varázsló, akinek előbb-utóbb ne lehetne találni valamit a füle mögött". A fürkész mindig abszolút objektíven végzi a munkáját, megfigyelés-adatgyűjtés-elemzés, semmi érzelmes humbug. Cápa szemében ez Kukkoli egyik erőssége, a "bulvár jelleget" majd ő adagolja a manó által szállított, szikár tényekhez.
Kukkolinak tehát végeredményben mindegy volt, hogy egy sztárbanya zaklatott életét vagy egy Matild-féle süldőlány egyhangú mindennapjait fürkészi, azonban a harmadik héten kénytelen volt bevallani, hogy unatkozik. Matild visszavonultsága már neki is sok volt, kezdett lankadni az ébersége. Egyik este bambán bámulta Matild hátát, aki szokása szerint a varázstükör előtt ült, és a delfineken szörföző Tritonion királyfi izmos hátsóját csodálta, amikor sötétbe borult a szoba, és mindenen áthatoló lidércfénnyel világítva megjelentek a vészbanyák, hogy szokásos őrjáratukon ellenőrizzék a trónörökös lakosztályát.
(Vészbanyák: A vészbanyák története VIII. vagy Reszkető Rebeka idejére nyúlik vissza, aki kb. 150 éve uralkodott. Gyerekkorában halandók között nevelkedett, egy összesküvés következtében, kalandos úton került csecsemőként nevelőszüleihez. A mesék, bábjátékok, halloweeni népszokások következtében gyermekkorát beárnyékolta a félelem a boszorkányoktól. Ez fóbiává fokozódott, amikor 14 éves korában 3 boszorkány elrabolta őt egy júniusi éjszakán, és seprűt használva közlekedési eszközként Strigandába hurcolták. Ezt a baklövést később sem tudták feledtetni. Rebeka minden alkalommal összerezzent, amikor meglátott egy banyát. Így válik érthetővé a "Reszkető" jelző, és az, hogy a kormány és az udvar mindent elkövetett a megnyugtatására, valamint az is, hogy ez a törekvés minden igyekezet dacára kudarcra volt ítélve mindaddig, míg a királynő Malefíciában tartózkodott.
Többek között ekkor hozták létre a vészbanyahivatalt, melynek az uralkodói család és a szűkebb udvartartás személyi védelme a feladata. Az eltelt 150 év alatt komoly erővé nőtte ki magát. A hagyományok szerint csak boszorkányok lehetnek a tagjai. Kislánykorukban, tesztek segítségével választják ki őket intelligencia, fizikum és bizonyos jellemvonások alapján, ezek azonban titkosak. Speciális iskolába járnak, 16 éves korukban egyéves "gyakorlatra" viszik őket, ahonnan már mint kíméletlen vészbanyák térnek vissza. Kiemelkedő képességeik mellett számos mágikus kütyü segíti őket, mint pl. a "lidércfény" fedőnevű kristály.)
Kukkoli az utolsó pillanatban surrant be abba a kis üregbe, amely a manóalagutak egyik végpontja, és lidércfény-visszaverő festékkel preparálták. Ezeket a kis menedékeket csak véletlenül lehet felfedezni, olyan gondosan álcázzák őket. Manók egymás utáni nemzedékei dolgoznak rajtuk, biztosítva a folyamatos készenlétet. Néhány percig tartott csak a vészbanyák látogatása. Amikor újra kigyúltak a fények, Kukkoli az üreg bejáratához lopakodott. És... rémülten a fejéhez (ami esetében derekat, vállat, sőt tomport is jelent) kapott, mert a lila süveg, vagy legalábbis annak tökéletes mása ott hevert a nyílás előtt. Megfigyelés közben levette, mert kilátszott a szőnyegbojt mögül, ahol hasalt. Semmi kétség, nincs a fején, tehát ez AZ a süveg, az ő süvege, amely megkülönbözteti őt a többi manótól, amely tökéletesen illik az egyéniségéhez, és amelyet Kukkola, Kukkoló és ő olyankor használnak, amikor... de ezt inkább hagyjuk! Ez a váratlan fordulat számos felismeréshez vezetett gyors egymásutánban: tehát a leány tette oda a kalpagot, vagyis tudja, hogy ő ott van, ennek ellenére nem leplezte le, sőt úgy tett, mintha nem tudna róla, és... alighanem úgyanúgy megfigyelte őt... Hát ez elképesztő! Kukkoli szaporán pislogott. Lehet, hogy ő az első a manótörténelemben, akit valaki megfigyelt? Matild ázsiója nagyot nőtt a szemében. Nem is olyan oktondi a kislány! Nem sok boszorkány viselkedett volna ilyen finom diszkrécióval és körültekintő óvatossággal ebben a helyzetben. És nem utolsósorban visszaadta a Kukkoli szívének oly kedves kalapot.
- Előjöhetsz, már messze járnak. A kalapodat az egyik kabalaállatom fejére tettem, így nem tűnt fel nekik.
Kukkoli megköszörülte a torkát:
- ...ő ...köszönöm szépen - suta hallgatás következett. - ...ő ...mióta...?
- Három napja. Megfeledkeztél arról, miközben a kanapé rojtjain lógva lested, mit nézek a varázstükörben, hogy azért az tükör is egyben.
A fürkész leforrázva előoldalgott a manólukból. Ez bizony elemi hiba volt. És ő még azt hitte, hogy ez az unalmas feladat nem méltó a képességeihez.
- Feltételezem, hogy az egyik bulvártükör megbízásából kémkedsz utánam - Matild csitrisen vihogott. - Félek, hogy nem vagyok túl jó alany egy szenzációhoz. Esetleg kopaszra nyíratom a fejemet, vagy rakatok egy sziszegő kígyópiercinget a nyelvembe, hogy legyen mit jelentened.
"Nem tudod, kinek a hálójában vergődsz" - gondolta magában Kukkoli, de nem mondta ki hangosan a fenyegető igazságot. A manószív még fürkészek számára is ritkán nyílik meg, boszorkányoknak nincs sok esélyük elnyerni egy fürkészmanó jóindulatát. De ez a botcsinálta trónörökös a maga ártatlan naivsággal kombinált intelligenciájával kivívta Kukkoli tetszését. Matild a Palota mellé (lásd a Kaland a Palotában című részt) szerzett még egy ritka és értékes szövetségest Kukkoli személyében. Élete Matild lakosztályában annyiban változott, hogy nem rejtőködött, de nem is nagyon volt szem előtt. Rendszeresen talált a manóüreg előtt pici tányérban számára összeállított ínyencségeket, és Matild néha kérés nélkül a furkeszmano.pluss.mf-re állította a varázstükröt. A semmitmondó jelentések menetrendszerűen érkeztek Cápa Médeához, aki végül megelégelte, és úgy döntött, hogy maga veszi kézbe az ügyet. Visszahívta a manót, aki tisztában volt vele, hogy ez mit jelent. Elhatározta, hogy nem téveszti szem elől a hercegnőt.